Drága Olvasóim!

Szomorú bejelentés következik. Legnagyobb sajnálatomra elérkezett a búcsú pillanata…
Az egy hónapig tartó csoda a végéhez közeledik. Most utoljára leírom az elmúlt hét eseményeit.

A fárasztó,de annál élvezetesebb hétvége után, hétfőn újra iskolapadba ültünk. Megkezdődött a visszaszámlálás. Utolsó simítások, kérdések,javítások. Kétségek,félelmek rendezése,és éneklés.
Ezek voltak a teendőink. A hét első két napján még rendes oktatásban volt részünk,készültünk a hónap végi záró vizsgára. Ez egy tudásfelmérő, az itt elsajátított anyagból.
Első lépésként meghallgattunk egy filmrészletet,még múlt hét pénteken. A hozzá tartozó feladatlapon egy igaz-hamis feladatot találtunk a bejátszással kapcsolatban. Megmondom őszintén,hogy nem volt egyszerű a feladat. Szerencsére a felsorolt állításokat könnyen tudtam értelmezni,így ez nem okozott plusz nehézséget,ám a hallás utáni megértés,felirat nélkül ,nem egyszerű feladat. Ugyanis köztudott,hogy déli barátaink nem a lassú nyelvjárásukról híresek… A feladat második részeként pedig fogalmazást kellett írnunk arról,hogy a látottak közül(Matrimoni e altri disastri és Dieci Inverno) melyik nyerte el a tetszésünket,és miért. Én az utóbbit választottam,bár nem volt könnyű döntés. Mindkét film szórakoztató,könnyen érthető volt.
A kedd estét tanulással,ismétléssel töltöttük,s a nap végére tökéletes káosz uralkodott mindannyiunk fejében…J
Szerda reggel a nyelvtani teszttel indítottunk. Azt kell mondjam,hogy abszolút teljesíthetőnek találtam. Csak a tanultak számonkérés történt meg,olyan feladatok formájában,amit egész hónapban gyakoroltunk.
A második megpróbáltatás előtt elkölthettem ittlétem legjobb reggelijét is…;)
Mindezek után Lucianak kellett számot adnunk tudásunkról. Ez sajnos nem sikerült olyan jól,ahogy vártam. Maximalizmusom ismét a felszínre tört…Mindegy,kár ezen rágódni. Úgy sikerült,ahogy.
Utolsó megpróbáltatásként pedig fogalmazást kellett írnunk. Francesca a következő feladat elé állított minket: „Itt eltöltött hónapod végéhez közeledsz,írj az itteni kalandjaidról,átélt élményeidről,és arra,hogy miket nem tettél meg. Végül pedig jövőbeni terveidet ismertesd!”
Azt kell mondjam,hogy ez sem bizonyult túl nehéz feladatnak.

Kissé elszontyolodva,megfáradva tértünk haza,s takarításba fojtottuk bánatunkat… Ám fellelkesített minket az estére tervezett program. Úgy határoztunk ugyanis,hogy lezárásként abszolút érdemesek vagyunk egy kiadós vacsorára. Felkerekedtünk hát, és sikerrel zártuk a napot!:)
Teli gyomorral,izgatottan,de boldogan tértünk nyugovóra.

Csütörtökön fél  10-re kellett megérkeznünk az egyetemre. A teszt rövid megtekintése után sietnem kellett az aulába, hogy megkezdhessük a beéneklést. Nem is kellett sokáig várnunk,kis énekelgetés után már kezdődött is az előadás. Sajnos a tündéri makedón lány(akinek angyali hangja volt,és amikor először hallottam énekelni,konkrétan sírva fakadtam…)berekedt,így nem tudott szólózni,ám a kórus éneklésében részt vállalt. Úgy gondoltuk,hogy a sok nemzetet felölelő egyetem záró ünnepségén olyan zeneművet lenne érdemes megszólaltatni,amit mindenki ismer és egy kicsit a magáénak érez. Éppen ezen okokból kiindulva döntöttünk az Európai Unió himnusza,azaz az Örömóda mellett. Az osztrák lányka német előadásával kezdtünk,utána pedig a magyar verzió következett. Végül pedig össznépileg énekeltük el olaszul. Fergeteges sikert arattunk. Nagy élmény volt énekelni ennyi lelkes ember előtt. Nagyon élveztem. A kis koncert után hosszú és sajnos unalmas beszédek következtek. Végezetül pedig a bizonyítványok kiosztása.
Az eredmények kézhez kapása után eléggé meg voltam lepődve. A 17 főt számláló csoportban a harmadik legjobb eredménnyel végeztem. Őszinte öröm járta át a szívemet,hiszen erre abszolút nem számítottam. Titkon reméltem,hogy az élmezőnyben fogok végezni,de erre legmerészebb álmaimban sem mertem gondolni...
A bizonyítványok megtekintése után könnyes búcsút vettünk legkedvesebb pedagógusainktól,akik megígértették velem,hogy jövőre viszont látjuk egymást…Remélem,hogy így lesz,hiszen fantasztikus emberek,akiktől rengeteget tanultam.(A technika csodájának segítségével pedig a távollét alatt sem kell nélkülöznünk egymást…J)

 

Iskola után igyekeztünk haza,hogy elvégezzük az utolsó simításokat. A szerda délutánt a lakás kitakarítására szántuk,de úgy gondoltuk,hogy a kritikus helyszíneket(konyha,előszoba,fürdő),még egyszer átsúroljuk.
Az előre megbeszélt időpontra be is toppant a mi drága Ildikónk,hogy terepszemlét tartson…Szerencsére mindent a legnagyobb rendben talált kis otthonunkban,így vidám beszélgetéssel töltöttük az időt. Nehéz szívvel váltunk el egymástól…

Estére korzózás volt betervezve,hiszen ez volt az utolsó előtti lehetőségünk. El is indultunk a partra,ahol rövid idő után valami egészen furcsát érzékeltünk. Először csak azt vettük észre,hogy valami más,mint eddig. Kis idő múlva konstatáltuk,hogy megváltozott az időjárás. Mire szavakba öntöttük gondolatainkat már le is szakadt az ég. Ittlétünk alatt először. Igen,ezt is megértük,Reggioban esik az eső. Dorkával óvodások módjára örültünk az égi áldásnak,és ahelyett,hogy behúzódtunk volna valahová,kacagva szaladtunk a sétálóutcán… Amikor már az összes ruhánkból csavarni lehetett a vizet ,betértünk az egyik fagylaltozóba,hogy még édesebbé tegyük a már egyébként is csodás estét. Fagylalttal a kezükben tértünk vissza a lányokhoz.
Hosszú séta után,eddig még ismeretlen utakon jutottunk haza.
Megérkezve folytattam a már megkezdett csomagolást a bőröndbe. Igyekeztünk időben ágyba kerülni,hiszen a pénteki napot is mozgalmasra terveztük.

 

Úgy határoztunk,hogy utolsó itt töltött napomat(ugyanis a többiek csak augusztus végén térnek vissza kis hazánkba) is tartalmasan fogjuk eltölteni,így felkerekedtünk,hogy ismét meghódítsuk Tropea csodálatos városkáját.
Minden könnyedén,sikeresen alakult, 1 órára már a pizza alla cipolla fejadagjainkat is elfogyasztottuk.
Kis nézelődés után indultunk is a partra. Az idő kellemes volt,bár elég sokszor borította felhő az eget. Ettől függetlenül kedvünk egén nem tornyosultak fellegek,így sok időt töltöttünk fürdőzéssel és napozással. Négy óra után felkerekedtünk, hogy megkóstoljuk az oly’ régóta áhított csodás-mesés tartuffot. Ildikó már bevezetett az édesség legkiválóbb beszerzőhelyeinek rejtelmeibe,ahová el is vezettem a lánykákat. Nem is sokára már élvezhettük is az ízletes különlegességet. Miután bekebeleztük ezt a szavakkal leírhatatlan édességet,elmentünk,hogy végre kiélhessem vásárlási mániámat…Maradjunk annyiban,hogy nem sok dolgot hagytam az üzletekben…;)
 
Nyolc órakor ismét vonatra szálltunk,hogy visszatérjünk imádott Reggionkba. A Mcdonald’s megvacsoráztatott minket. Természetesen idén utoljára elmentünk a fagylaltozóba,hogy méltóképpen búcsúztassuk az itt eltöltött hónapot. Késő este értünk haza…
Fájó szívvel,de ismét neki kellett állni a pakolásnak,hiszen annyit mindent vettem Tropeában,hogy nem fértem bele a bőröndbe. Szerencsére Timi a segítségemre sietett,így viszonylag hamar megoldottuk a felmerülő problémát.

Szombaton reggel  7.10-kor kipattantak a szemeim…A lányok még Álomországban jártak,aminek én szívből örültem.
A gőzölgő teámmal kiültem az erkélyre,ahol béke és nyugalom várt. Emlékezéssel töltöttem utolsó perceimet a valóra vált álomban. Nem tudtam elhinni,hogy vége. Azt,hogy a március közepe óta tervezgetett utazásom véget ért. Befejeződött. Ennyi…Haza kell jönnöm.
Nagyon jó volt csöndesen ücsörögni,nézni az Etnát,Szicíliát, a környéket…Elképesztő öröm járta át a szívemet. Katartikus volt realizálni,hol is vagyok.

Nem túl sokára a lányok is magukhoz tértek,megkezdődött nálunk az élet. Mindenki reggelizett,készülődött,beszélt…J Fél kilenc után felpakolva,izgatottan indultunk útnak legkedvencebb lakótársaimmal. Nagy nehézségek árán ugyan,de sikerült leverekednünk magunkat a Via Marinára,ahol rövid séta után megtaláltuk a „buszmegállót”. Körülbelül 2 perc múlva meg is érkezett az AEROPORTO feliratot viselő 28-as számú l’autobus,amire kisebb nehézségek után fel is cuccoltunk és már suhantunk(J) is a reptér felé.
Visszatekintve kijelenthetem,hogy jó választás volt a buszos megoldás. Nemcsak olcsó,de gyors és megbízható is. Ráadásul elmondhatom,hogy legalább egyszer használtam a tömegközlekedés adta lehetőségeket. Ezenkívül pedig Reggio eddig rejtett városrészeibe is bepillantást nyerhettünk. Röpke 30 perc után meg is érkeztünk a reptérre.

Kis várakozás után megérkeztek Rebekáék is,így megkezdhettük a becsekkolást. Szerencsénk volt,mert a bőröndünk meghaladta ugyan a megengedett tömeget,de erre abszolút nem figyeltek…
Mindezek után könnyek között búcsúztunk a lányoktól. Bizton állíthatom,hogy az egy hónapnyi csodám nélkülük fabatkát sem ért volna. Na jó,ez talán túlzás,hiszen Reggio önmagában is nagyszerű,annyi azonban bizonyos,hogy drága lakótársaim is abszolút meghatározóak voltak. Az a sok nevetés,összemosolygás ,itt-itt-itt-ezés,epekövezés nagyon fog hiányozni! Remek embereket ismertem meg bennük,akik bearanyozták ittlétem minden percét. Nemcsak toleráltak,hanem szerettek is,minden hülyeségemmel,rigolyámmal együtt!Ezúton is köszönöm a türelmüket,kedvességüket!Külön kiemelném Dengyel Dorka-Borkát,akit a szívem mélyére zártam. Fantasztikus vagy Kicsilány!:) Nagyon hiányzol!

 

 

Kedves Mindenki!

 

      2011. július 24. 01:54. Élmények milliárdjával gazdagabban kell ma nyugovóra térnem.
Eddigi ittlétem talán legmeghatározóbb napjához érkeztem. (De természetesen ezt nem lehet ilyen határozottan kijelenteni…)
      A mai nagyszerűenelképesztőenérdekfeszítőencsodálatos napot (főleg!)Cataniában, Siracusában és Notoban töltöttem.

4.45-kor óracsörgés verte ki az álmot a szememből. Elég későn jutottam ágyba, és az ott eltöltött idő is hagy kívánnivalót maga után,de mindez nem szegheti kedvemet,hiszen boldogságban kell töltenem az utolsó kirándulás minden percét.
A készülődés gyors,könnyed. Mosdás,öltözködés,szendvics gyártás,bepakolás,és már indulunk is.
A busz időben megérkezik,megyünk Villa San Giovanniba,hogy felszálljunk a kompra,ami átvisz minket a nagyszerű Szicíliába.

Oda is érünk,Franco Romeo(aki,mint azt már tudjuk George Clooney hasonmása) megveszi a jegyet,és besorol az autók tömegébe. Amikor ránk kerül a sor, az úton álló nem túl szimpatikus úriember int a kezével. Franco megáll. A komp megtelt. Ez pedig azt jelenti,hogy negyven percig kell várakoznunk,hogy felszállhassunk a következőre. Kicsit bosszantó ugyan,hiszen rengeteg látnivalót terveztünk mára,de ez a kis bosszúság nem veheti el a kedvünket.
Az idő csak úgy repül,s mire észbe kapunk,már a komp tetejéről figyeljük a hullámokat.
Megérkezünk Messinába. Nincs más hátra,mint előre!Irány Catania.” Szépségét nem lehet definiálni,mert „csúnyaságában” rejlik. Meghatározója a feketeség(rendkívül impozáns épületei),a zaj, a szagok és a nyüzsgés. Nem turistaként,hanem kíváncsi látogatóként érdemes utcáin végig sétálni és beleszagolni ezer ízű(illatúJ) világába.”
10 óra körül érkeztünk meg első állomásunkra. Utunk a Teatro Romano Odeon épületébe vezetett. Meglepő látvány fogadott minket. Első színházi élményünket Taorminában gyűjtöttük be,és érdekes volt látni a szerkezeti, felépítésbeli különbségeket.
Miután körülnéztünk,elsétáltunk a dómhoz.
A Csizmaországban eltöltött eddigi három hét alatt elég sok katedrálist,dómot,templomot látogattam meg,de magabiztosan állíthatom,hogy ez volt a leggyönyörűbb,amit láttam. Letisztultság és cicoma,de mégis harmónia. Fantasztikus volt.
Sétánk az Anfiteatro maradványaihoz vezetett. Ebből sajnos nem láthattunk sokat,hiszen nagy részére várost építettek…:)
Mindezek után sétát tettünk a városban,beékelve a piacot is,ami szerintem minden város lénye. Itt figyelhetjük meg leginkább az adott terület jellegzetességeit. Az illatok,színek elképesztőek. Az a rengeteg ruha,kacat,gyümölcs,hal,hús és minden,mi szem-szájnak ingere. Érdekes élmény volt,a szó legjobb értelmében.
Ezután elmentünk a Villa Bellinihez, ami egy gyönyörű kert a város központjában. Káprázatosan szép volt a szökőkút, és a növényekből készített dátum és a sok zöld körülöttünk.
Ezután szabad program következett. A lányokkal már napok óta vásárlási hiányban szenvedünk,és már nagyon szerettünk volna tenni valamit ez ellen… Sajnos be kellett érnünk az ebéd megvásárlásának örömével. Be kell valljam,hogy Cataniában ettem eddig a legeslegeslegeslegfinomabb pizzát. Az ember azt hinné,hogy a Pizzák Hazájában nincs nagy különbség,de téved az,ki kitart ezen állítás mellett. Igenis van eltérés pizza és pizza között is.

A megbeszélt találkahelyről együtt indultunk el a buszhoz. Természetesen most is voltak, akik késve érkeztek,de kevés várakozás után már száguldottunk is Siracusa felé. Pontosabban száguldottunk volna…
De ekkor következett a feketeleves. Még el sem hagytuk a várost, amikor egyszer csak váratlanul megálltunk. A helyzet rövid mérlegelése után kiderült, hogy nagy a baj. A busz, amivel közlekedünk elég modern járgány. Ez annyit jelent, hogy a legtöbb berendezés elektromos vezérlésű,és összeköttetésben áll egymással. Nem szeretnék komoly eszmefuttatásokba kezdeni, mert ehhez „ a tigrisek értenek a legjobban”. A lényeg annyi, hogy ami a szerkezet előnye,az most a hátránya is. Ugyanis,ha az egyik része elromlik,az a többi meghibásodását is eredményezi. Sok minden mellett a légkondi üzemeltetése is korlátozódott,így kezdtünk megolvadni. A várakozás perceit a közeli benzinkúton terveztük eltölteni(a tulajok legnagyobb örömére). Abban reménykedtünk,hogy sikerül hamar megjavítani a meghibásodást. A hőség,fáradság és a várakozási kényszer ellenére a hangulat meglehetősen vidám volt. Franco halált megvető bátorsággal a busz alá vetette magát,hogy megtalálja a probléma okát. Mire kiszerelte az elrepedt csövet már mindene olajos volt egy kicsit… Mindezt pedig angyali türelemmel,nyugalommal hajtotta végre. Közben telefonált a sárga angyaloknak,akik nem mellesleg Cataniaban állomásoztak,hogy tudják mire van szükségünk. Potom 2 óra 10 perc várakozási idő után befutott a nagyon várt felmentő sereg… Alkatrész nélkül. Ekkor azért már kicsit szikráztak a szemek,de mit volt mit tenni vártunk tovább,míg a (majdnem) megmentők letűntek a színről. Újabb (most már csak 30 perc) várakozás után ismét színre léptek és beszerelték az alkatrészt.

Végre indulhatunk tovább. Menjünksiessünkszaladjunk, hiszen vár ránk Siracusa, a fehér város!Ám még mielőtt betértünk volna a városba ellátogattunk „Dionüszosz füléhez” és a görög színházhoz. Ez volt a harmadik színház maradvány,amit láttunk. Ismét meglepetésként hatott a felismerés,hogy egy egészen másfajta stílus fogad miket. Dionüszosz fülében az akusztika tesztelése érdekében végre engedéllyel is dalolhattunk. Meghallgattuk Szent Lúcia történetét, megnéztük Zeusz oltárát és az itteni anfiteatrum maradványait.
A kissé megfáradt csapat alig várta már a következő városnézést. Első utunk a Tempio di Apollohoz vezetett. Ezután a Piazza Archimede következett,ami egy lenyűgözően szép tér volt. Az impozáns épületek mellett rengeteg friss házaspárral is találkoztunk. Itt is bementünk a dómba,ahol nem nézték jó szemmel a fedetlen vállakat,így nem maradhattunk sokáig. Sétáltunk,fagyiztunk,nevettünk. A Fonte Aretusa volt az utolsó látványosság,amit megnéztünk,utána ismételten szabad séta következhetett. Bejutottunk egy eldugott kis boltba is,ahol a gyönyörű ékszerek,kitűzők és képek mellett marionett-bábokat is találtunk. Remekül éreztük magunkat.
Sajnos nem volt sok időnk,mert még vissza volt az utolsó állomásunk,Noto.

Rohantunk a buszhoz,ahol Franco már startra készen várt minket.

Kilenc óra körül érkeztünk meg az arany városba. Legnagyobb sajnálatunkra alig tudtunk időzni… Végig sétáltunk a főutcán,érintve a legnagyobb,legmeghatározóbb,legszebb épületeket. Meghallgattuk Ildikó érdekfeszítő történeteit az erkélyek eltérő díszítéséről (Timi megjegyzése: beeeeee J). Mindezek után pedig rohantunk vissza a pullmanhoz, ahol „anaphőse” Franco már várt ránk…

Nem tudom,hogy miért kellett így történnie,de mind tudjátok,hogy nincsenek véletlenek. Minden bosszúság ellenére azt kell mondjam,hogy csodálatos napot töltöttem Szicíliában.

 

Egy nehezen induló, de annál csodásabb véget érő nap után ismét jelentkezem.

Reggel mindannyian vert sereget megszégyenítő hangulattal és állapottal keltünk. Olyanok vagyunk,mint akiket leharcolt a fárasztó vizsgaidőszak…Holott ez abszolút nincs így. Igazából nem is nagyon értem,hogy miért vagyunk mi ennyire lestrapáltak. Nincs más dolgunk mint,egyetemre járni,és élvezni az itt létet.
Na,de kár is ezen filozofálgatni!

Szerencsére nem volt ma túl kimerítő iskolanap, minden ment,mint a karikacsapás.
Az órák villámgyorsan elrepültek. Egyébként nagyon látszik,hogy közeleg a hónap vége,hiszen a kezdeti lelkesedés mostanra alábbhagyott… Egyre foghíjasabbak az osztályok. Alig lézeng bennük egy-két vállalkozó szellemű diák.

Tanítás után felkerekedtünk,hogy meglátogassuk a nem túl messze fekvő Aspromontét és Maesano vízesést,mint ahogy azt már az előzőekben említettem.
Ildikó már pedzegette, hogy ez most kicsit más lesz, mint az eddig megszokottak. Nem hittünk neki. Nap végére bebizonyította, hogy ismét igaza volt.
Utunk megint szerpentineken vezetett, így újra alkalmunk nyílt a kilátásban való gyönyörködésre. Másfél órás buszozás után megérkeztünk a helyszínre.
Kalandra/túrára (kinek mi…) fel!:)

Elindultunk hát,hogy felfedezzük a természet csodáit. Kezdésnek rögtön kisebb-nagyobb sziklák segítségével át kellett kelnünk egy patakon. Amikor Ildikó azt mondta,hogy ez a legkönnyebb része,mindannyira felnevettünk…Korai volt!
Kisebb nehézségek után, megtaláltuk a megfelelő jelzéssel ellátott utat,és megkezdtük a gyalogtúrát.
Ösvényünk felfelé vezetett,amíg el nem értük az 1295 méter magasságot. Innen lefelé kezdtünk merészkedni... A terep a meredekség és a buja növényzet mellett(amit machetával kellett volna szabályozni), a kavicsok,kövek sokasága és megbízhatatlansága miatt bizonyult fárasztónak. Ám minden akadályozó tényező ellenére bártan állíthatom,hogy megérte belevágni. A lélegzetelállító kilátás, a nyugalom és a béke mindenért kárpótolt minket.
Leereszkedvén egy patakot találtunk. Először azt hittük,hogy ennyi,vége, megérkeztünk. Ekkor azonban Ildikó rámutatott a lényegre. A vízben ugyanis temérdek szikla volt megfigyelhető,amik továbbjutásunk elősegítéséért voltak felelősek.
Ekkor kezdődött csak az igazi kaland.
Egyik szikláról a másikra ugorvakúszvamászva jutottunk előre. Segítségnyújtás,bátorság,kitartás,jókedv,és kalandvágy, mind szükségeltettek a feladat teljesítéséhez.
A családias hangulat(25 fő) megkönnyítette a siker elérését.
Célunkat mintegy az indulástól számított bő egy óra alatt értük el. Frenetikus környezet tárult a szemünk elé. A vízesés látványa mindenkit lenyűgözött. Szóhoz sem jutottunk. Na jó,ez nem igaz teljesen. Dorkával hivatalosan is nótafává léptünk elő, ismét dalra fakadtunk…
„Most minden föld a tiéd,hogyha rálépsz,hisz élettelen s birtokodba száll…
Én ismerem, a fűt, a fát, a forrást,minden él,minden érez csoda vár…”
Beszélgetés,nevetgélés,gyönyörködés után,duzzogva bár,de elindultunk visszafelé. Azt hiszem,hogy mindannyiunk nevében mondhatom,hogy még hosszú órákat szerettünk volna eltölteni Meseországban,ám időnk véges…
A buszhoz vezető út ezúttal sokkal egyszerűbbnek,és rövidebbnek tűnt.
Ettől függetlenül kimerülten,lihegve érkeztünk a járműhöz,ami már készen állt az indulásra.
Az idő ismét észrevétlenül szaladt el mellettünk,egy szempillantás alatt megérkeztünk fatornyos kis…Reggionkba. A kimerült diáksereg egyik fele erőt vett magán,és meglátogatta az Arribba klubját,míg a többiek(velem az élen) a pihenésnek szentelték idejüket.

 Wass Albert gondolataival búcsúzom Tőletek:

„Amikor az erdőre kimégy,
figyelve lépj,és lábujjhegyen.
Mihelyt a fák alá belépsz,
és felreppen előtted az első rigó:
akkor már tudnod kell,
hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra,hallani fogod a szellőt,
ahogy a fák között tovaoson.
Te már tudod,hogy ezt a szellőt
az angyal rázta elő köpenye ráncaiból.
Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod:
surrannak,matatnak itt-ott a sűrűben.
Sok dolguk van,igyekezniök kell.
A virágokat is láthatod majd,
és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád.
Figyelik,hogy rontó-ember vagy-e?
Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel,
és a tündérek ezt hamar felismerik.
Kiülnek a virágok szirmaira,
és kedvesen rád kacagnak.
De akkor a patakot is meghallod,
ahogy neked mesél,
csodálatos meséket az erdőről…
Csak haladsz csöndesen,gyönyörködve, céltalanul,
s egyszerre csak kilépsz az Angyalok tisztására.
Nem is tudod,hogy ez az,
mivel az angyalokat nem látja szemed.
Csak annyit látsz,csak annyit érzel,hogy csodálatosan szép.
És megállsz.
És abban a pillanatban megnyílik a szíved
és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek,
egyenként,lábujjhegyen,
és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket,
amiket az ember számára megteremtett az Isten.
A jóságot, a szeretetet és a békességet.
Te minderről semmit sem tudsz akkor.
Csak annyit hallasz,
hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted,
és a patak nagyon szépen mesél.
Csak annyit látsz,
hogy nagyon szép az erdő.
A fák, a virágok, a fű, a moha,
a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő,
amelyiken a Jóisten ül,
bárányfelhőket pöfékel nagy,kék pipájából
és jóságosan mosolyog.
Csak amikor visszatérsz újra az emberek közé,
a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé,
és hiába gonoszak hozzád,
te mégis jóval viszonzod gonoszságukat,
szeretettel vagy mindenki iránt,
és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon:
csak akkor látják meg rajtad,
hogy az Angyalok tisztásán jártál,Kedvesem.”


Ilyen helyen jártam én ma…J

 

       A rendkívül fárasztó,de annál izgalmasabb szombat után,vasárnap délelőtt 11 óra után tértem magamhoz. Elhatároztam,hogy végre szentelek egy kis időt a pihenésre is,és erre nem is találhattam volna tökéletesebb helyszínt az Arribbinál. Fél 12-re már le is értem,és kifeküdtem az egyik-nem túl kényelmes- napágyukra. Olvastam,zenét hallgattam,élveztem a meleg órákat. 3 óra után úgy döntöttem, hogy elég lesz lazsálásból,elindultam hazafelé…
Azt hiszem éppen időben kaptam észbe. Ugyanis mire hazaértem észleltem a napallergia első,de annál markánsabb jeleit… Estére pedig a leégés foltjait. Mindkét combom megpörkölődött…Először nem tűnt veszélyesnek a dolog. Lefekvésnél abba a fázisba jutottunk,hogy nem tudtam ülni. Kizárólag a hason fekvés volt elviselhető. A tortúra másnap is tartott.

Mára viszont egészen tűrhetővé vált a helyzet. Miután a lábamra fújtam 1,5 doboz panthenol sprayt,majd rákentem egy flakon testápolót már tudok menni anélkül,hogy minden mozdulatnál felszisszennék. Na jó,már csak akkor fáj,ha hosszú időn keresztül kell ücsörögnöm. De az előzményekhez képest ez abszolút kibírható. A vádlim már teljesen bebarnult. A napallergiám is megszűnt, szóval megmaradok!:)

Nem voltam ügyes…J

A suli minden egyes percét élvezem. Remekül érzem magam az órákon. Majdnem minden szót értek,egyre gördülékenyebben tudok olvasni és válaszolni a hozzám fűzött kérdésekre.

Ám ma ért egy kis attrocitás is…L A helyzet nagyon bántott,viszonylag sokáig rágódtam rajta. Aztán úgy gondoltam,hogy nem ér ennyit ez az egész. Azóta már megnyugodtam!

A kisebb probléma mellett ma újabb jó dolgok is történtek velem. Mindamellett, hogy egyre jobban élvezem a tanórákat,ezeken kívül is egyre több a lehetőség a nyelv gyakorlására.
A történet megértéséhez szükséges egy-két előzetes információ.
A múlt hét közepén egy kedves úr betipegett hozzánk a titkárnőjével,mégpedig azért,hogy kitöltessen velünk egy kérdőívet: ki vagy?,honnan jöttél?,honnan tudsz az egyetemről?,tanultál-e már olaszul? és a többi,majd a végén a következő kérdésekkel bombáztak minket: tudsz-e énekelni,játszol-e valamilyen hangszeren?.
Mint ahogy tudjátok a játszol-e hangszeren? kérdés konkrétan tárgytalan,viszont a tudsz-e énekelni? már nem feltétlenül. Nem,nem tudok,viszont szeretek…Ez a helyzet!:D
Gondoltam,hogy nem túl környezetbarát az egyetem,hiszen gyártottunk egy csomó felesleges papirost,amik hamarosan a süllyesztőben végzik. Nem gondoltam,hogy ennek lesz bármiféle jelentősége is. Tévedtem.

Tegnap bejöttek a termünkbe, felolvastak pár nevet, köztük az enyémet is, és azt mondták,hogy ma fél egykor találkozunk. De megnyugtatásul közölték,hogy csak beszélgetni fogunk.
A lényeg az,hogy a záróünnepségen fel fogunk lépni. Ehhez keresnek vállalkozó szellemű egyéneket. A diskurzus alatt szerencsére mindent értettem,és ha valaki elvesztette a beszélgetés fonalát,én hamar visszatereltem a megfelelő útra. Ha valami fontosat akartak velünk közölni,akkor azt nekem mondták,én pedig fordítottam. Be kell valljam,hogy ez a helyzet büszkeséggel töltött el…J
Az egyik bácsi meg is jegyezte,hogy nekem kell mondani az információkat,mert én értek a legjobban.
A rendező lányka pedig azt mondta,hogy látni a szemem csillogásából mindent…J
Ezek voltak a dicsekvés percei.

Csütörtökön ismét kirándulni megyünk. Íme az előzetes:
„Távol a mediterrán tengerpartjaitól egy meglepően gazdag természeti világba csöppenünk. Aspromonte vonulatai,sűrű erdői, hangulatos rétjei valódi felüdülést jelentenek az „unalmas” tengerpartok után. A délután során 1400 méterig fogunk feljutni(legalábbis nagyon reméljük!;)) Innen pedig egy másfélórás gyalogtúrával jutunk el a lélegzetelállító Maesano vízeséshez. Nemcsak az érintetlen természet fog élményt okozni,de csoportépítő célja is lesz ennek a középnehézségű túrának. Csak egymásra számíthatunk, miközben felfedezzük az ismeretlent…”
 Alig várom!:)

Pénteken igyekszem jelentkezni!
Addig is vigyázzatok magatokra!
Hiányoztok!Szeretlek Titeket!:)
pusziiiiiiiiii

Mir’

Ezúton is millió puszit küldök a Születésnaposnak!:)
Imádlak Szívem!

Ciao ragazzi!

                                                                  

Honnan is kezdhetném?!:)

Mint ahogy azt már az előző bejegyzésemből megtudhattátok,szombati napot ismét Szicíliában töltöttem… Vágjunk is bele az újabb kalandba!

2011.07.16. hajnali 4 óra. Nem túl emberbarát,meg kell mondjam. Főleg akkor nem,ha az ember négy órája tért nyugovóra. Na,de mindegy is,ezen már nem lehet változtatni.
Induljon hát a nap!

A reggeli készülődés elég olajozottan ment,mondhatni,hogy már gyakorlottak vagyunk…J
Minden a terv szerint haladt(egyelőre…), 6.20-kor már az egyetem előtt vártunk az indulásra.
Összeszedtünk mindenkit,és már indultunk is a varázsos Szicília fővárosába. Első úti célunk Palermo volt.
Amikor megkérdezik tőlem,hogy csalódtam-e a város tekintetében mindig zavarba jövök. Nem,nem csalódtam. De nem azért,mert annyira lenyűgözőnek tartom ezt a helyet,hanem csak azért,mert nem voltam elvárásaim vele kapcsolatban. Őszintén szólva fogalmam sem volt róla,hogy mi fog ott várni.
Visszatekintve kijelenthetjük,hogy eddigi ittlétünk mélypontja volt.
Biztosan közrejátszott az alváshiány is…És talán igaza van Ildikónak,amikor azt mondja,hogy Palermóval nincs baj,csak a palermóiakkal… Azt kell mondjam,hogy van benne valami. Koszosak,elutasítóak,figyelmetlenek… Viszont nagyszerű templomokkal,és színházzal rendelkeznek…
Maradjunk annyiban,hogy Palermo megér egy misét…J
Az első állomásunk a Királyi Palota volt,ami nem mellesleg ma a szicíliai parlament székhelye. A gyönyörű Katedrális volt a következő állomás. Ezután pedig ellátogattunk a legékesebb arab kegyhelyre; San Giovanni degli Eremiti.
Az első műremekek meglátogatása után szabad program keretében sétát tettünk a város főutcáján,érintve Palermo fontosabb emlékműveit. Elmentünk a Quattro Canti mellett,ahol négy városrész találkozik össze. Rendkívül forgalmas terep,az embernek alig jut hely a járdán,ha nézelődni akar. Az emberek észrevétlenül is magukkal sorodnak. Elsétáltunk a Fontana Pretoriához is,ami egy kis görög szelet az olasz nagyvárosban. Ezután szerettünk volna ellátogatni két templomba,ám ezek legnagyobb sajnálatunkra zárva voltak.
Mivel a látványosságok még nem fogytak el,így továbbálltunk. Fagyizás és piacozás után elgyalogoltunk a Teatro Massimohoz,ami a palermói kiruccanás csúcspontjának számított.
Egy kedves hölgy körbevezetett minket az épületben, s közben mindenféle érdekes információval bővítette tudásunkat. Igazán izgalmas és lenyűgöző volt.
Egy fakultatív program követte az eddig felsoroltakat,amit minden bosszankodás nélkül úgy ahogy volt ki kellett volna hagyni.
Elvittek minket a város peremén fekvő Katakombákba. Nem részletezném pontosan,hogy mik és milyen állapotban találhatók itt…Akinek van kedve és gusztusa hozzá nyugodtan nézzen utána!

A nap második fontosabb városkája a remek Monreale volt. Kis csúszással érkeztünk ide,ami a városnézésre szánt idő rövidülését jelentette. Ez egy igazi turisztikai központ és vallási kegyhely. Megcsodálhattuk a világhírű katedrális,a kolostor kertjét. A nevezetességek meglátogatása után alkalmunk nyílt egy rövid séta megtételére is.

Innen ismét késve indultunk tovább,ami abszolút felborzolta a kedélyeket…

A szombati nap utolsó programja Cefalú volt,a normannok fővárosa. Többnyire kora középkori világot találhatunk itt,de igazi turista paradicsom,hiszen tengerpartjáért és ékszerdoboz szerű városkájáért elismert helyszín a nemzetközi turizmus palettáján.
Itt is ellátogattunk a katedrálisban,ezután pedig szabadon bejárhattuk a várost.
Úgy döntöttem,hogy ezúttal nem tartok a többiekkel,akik lementek a partra,hanem egyedül vágok neki a terület felfedezésének. Szükségem volt egy kis magányra. Fantasztikus érzés egyedül barangolni egy olyan helyen,ahol nem ismersz semmit és senkit. Nem jönnek szembe rokonok,ismerősök,barátok. Nem kell szólnod senkihez. Egyszerűen magad vagy,hogy élvezd a pillanatot. Jó érzés volt egynek lenni a sok közül. Magányos utam nem tartott sokáig,hiszen nem sokkal később összefutottam Ildikóval,és együtt folytattuk tovább a nézelődést. Beszélgettünk,nevettünk. Jó volt…
Sétánkat a tenger felé folytattuk,ahol találkoztunk pár csoporttársammal. Míg Ildikó beszélgetett a többiekkel,addig én Enikővel(aki tündéri) beszaladtam a langyos vízbe. Rajzoltunk a nedves homokba,nevettünk az oly’ gyakran nagyokat fröcskölő hullámokon. Felszabadultan élveztük az ottlét perceit. Azt hiszem ezek voltak az egész nap legszebb pillanatai!

 

Mindezek után mindenki pontosan érkezett a pullmanhoz, ahol már várt ránk a nap hőse Franco Romeo,aki nem mellesleg George Clooney olasz kiadása…Maradjunk annyiban,hogy máskor is vele szeretnénk utazni!;))

21 ébren töltött óra után,ismét millió élménnyel gazdagabban, kimerülten rogytunk ágyainkba…

 

Buongiorno a tutti!

2011. július 14. Csütörtök. Holnap lesz két hete annak,hogy ide érkeztem. Ami két dolgot jelent. Egy rosszat és egy jót. Kezdjük a jóval. Az egy hónapnyi csodámnak a felénél járunk,amiből az következik,hogy az otthoniaknak már nem kell sokáig rám várniuk,hiszen hamarosan érkezem. Viszont látjuk egymást a szeretteimmel. Ennek lehet örülni.
Ám a rossz hír is ez. Már két hete itt élek,és sajnos már csak két hétig maradhatok. Bevallom őszintén,hogy elég nehezemre esik ezt elfogadni. Ugyanis abszolút nem szeretnék hazamenni. Erre bizonyíték a következő is: egyik hajnalban egy álomra riadtam fel. Azt álmodtam,hogy haza kellett mennem. Vége,lejárt az egy hónap. Viszlát Mirci! Tessék szépen hazaindulni! Ezt mondták. Nagyon fájt…
Amikor azonban kinyitottam a szemem,örömmel konstatáltam,hogy Dorka szuszog mellettem a Via Campi 30F lépcsőház 3. emeleti szobájában. Remek érzés volt.
Összegezve,megállapíthatjuk,hogy minden relatív…

Kis lelkizés után vágjunk is bele. Tegnap délután időutazást tettem. Eddig nem gondoltam,hogy ez lehetséges,ám Ildikó ismét bebizonyította,hogy csodákra képes.
 Utunk ezúttal a nagyszerű Bovába vezetett. Ez a csodás kis középkori falucska ,a görög kultúra fővárosa,a béke szigete.
Már a terület megközelítése sem egyszerű feladat. Szerencsére a mi jóképű Massimonk ismét bebizonyította,hogy tökéletesen alkalmas ennek kivitelezésére. A kanyargós,EGYSÁVOS úton igyekeztünk a természet kissé pókhálós szívébe. Folyamatos fényképezéssel töltöttük a felfelé vezető utat, már amikor nem feledkeztünk bele a látványba. Bizton állíthatom,hogy nem volt egyszerű feladat.
Az idő ismét hamar elszállt. Amikor megérkeztünk végképp tátva maradt a szánk. A görögök által alapított település minden elképzelésünket felülmúlta. A térkő, a falak, az ablakok, a növények, a házak, az utcák, a kilátás,az egy-két szaladgáló lurkó és a hely szelleme magával ragadó. Elindultunk felfelé. Itt minden út (Rrrró..)felfelé vezet…Nem tudsz eltévedni. A csúcsra érkezve beláttuk a környéket,ami szintén frenetikus élménynek bizonyult. Meghallgattuk a falu történetét,és fáradt utasként megpihentünk a 40°C-ban. Az igazság az,hogy ehhez abszolút hozzá lehet edződni. Egy idő után már észre sem veszed,hogy leolvadt rólad a ruha…:)
Visszatérve Bovára. Lenyűgöző az érintetlensége. A tisztaság,békesség,nyugalom érzése betakar,mint egy puha palást…
A legendák és a település történetének ismertetése után, a legnagyobb sajnálatunkra tovább kellett állnunk.
A következő úti cél nem volt más,mint a szintén görög Pentidattilo (melynek neve a kezünk öt ujjára utal (penti=5; dattilo=ujj)). Ez a nagyszerű település kísértet városként vonult be a történelembe. Egy tragédiába forduló szerelmi történet köthető hozzá. Ennek okán ma már senki sem lakik a házakban. (A helyiek nem hajlandóak eladni a megmaradt romokat,pedig rengeteg híresség szeretne itt tulajdonossá válni a festői környezet miatt…). Rejtélyekkel teli,a turisták látóteréből kikerülő helység,ami vonzza a kalandvágyó,kíváncsi embereket. Utunk (mily’ meglepő), ezúttal is felfelé vezetett…:)
Sziklákat mászva törtünk a csúcsra. Mivel kezdett esteledni, a látvány még andalítóbb volt, mint Bovában. Bár nem tudtam, sőt nem is akartam őket összehasonlítani. Mindkét hely csodálatos!Kis énekelgetés,beszélgetés után ránk sötétedett,és nem volt más hátra,mint előre…Irány Reggio di Calabria.

Remekül éreztük magunkat!Újabb történelmi,és olasz tudással bővültünk. Mindenki bánhatja,aki kihagyta ezt a remek alkalmat.

Szombaton ismét Szicíliába látogatunk. Ám ezúttal Palermo, Monreale és Cefalú városait vesszük célba. „Izgalmas kirándulás vár ránk Szicília nyugati világába,ahol az évszázadok alatt sokféle kultúra és vallás fordult meg. Ennek köszönhetően megtalálhatjuk itt a bizánci, az arab és a normann világ szimbólumait, melyek összefonódva és teljes harmóniában őrzik az elmúlt évszázadok örökségét…”
Izgatottan várom!

Jövő héten jelentkezem!Hiányoztok!:)
Millió puszi…<3

Mir’

Kedves Olvasóim!

Kis késéssel ugyan,de ismét itt vagyok. A szombati kalandtúra után szintén nagy fába vágtuk a fejszénket.
A hétvége második napját sem szenteltük a nyugalomnak(pedig ez egyszer már bejött Valakinek…:P )

Reggel örömmel pattantunk ki az ágyból,hiszen a nagyszerű Tropeába igyekeztünk. Dorkával elindultunk az állomásra,a megbeszélt találkahelyre. Ildikó már ott várt minket… A jegyvásárlás után már pattantunk is fel a vonatra(ahol konkrétan konzerválni akartak minket…Biztosan aggódtak,hogy megromlanánk a melegben,ezért jégkorszaki hangulatot teremtettek.:)
A másfél órás vonatút egy szempillantásnak tűnt. Nézelődtünk,könyvet olvastunk,beszélgettünk,és mire feleszméltünk,Ildikó szólt,hogy megérkeztünk.
Első látásra is egyértelmű volt,hogy ez nem Reggio di Calabria.. Hiába volt 11 óra,senki sem akart sziesztázni menni. Ők profik. Turistákra szakosodtak. Ők nem a BGF-en,hanem az ÉLET-ben(csupa nagy betűvel) tanulták a vendéglátást.
Tropea utcáit szuvenír boltok szegélyezték. Természetesen mi is be-betértünk egyikbe-másikba,hiszen fel kellett fedezni a helyi specialitásokat. A giccsek között a szemfülesek hamar ráakadhattak egy-egy mesés apróságra. Utunkat kis városnézéssel, és a város történeti áttekintésével kezdtük. Aztán irány a part! Vagyis ez volt a terv.
Aztán a Sors másképp döntött…
A különleges emberek iránti vonzalmam ismét a felszínre bukkant.
Mint már említettem Ildikó is elkísért minket. Szerettem volna vele beszélni valamiről,amit jeleztem is neki. A történet így kezdődött. Sétáltunk egy kicsit, megmutatott nekem egy-két remek boltot, amiket csak az itteniek,vagy az itt már járatosak találnak meg.
A nézelődés után beültünk egy cukrászdába, hogy nyugodt körülmények között tudjunk beszélni.
Ahogy megkezdődött a társalgás, megint elfogott az érzés, amit(sajnos vagy szerencsére,ezt mindenki eldöntheti) oly’ ritkán tapasztalok. Az érzés, melyet csak egy felfedező ismerhet, aki gyémántot talál. A felfedező, aki nem is tudja igazán, hogy mit keres. Csak akkor döbben rá, amikor megtalálta… Ez fogott el. És az ismerősség érzése. Az, hogy mi már találkoztunk. Te nekem nem vagy idegen. Egyszer tán az voltál, de nem most. Igen, mi már találkoztunk.
A mostani ”első” találkozásunk olyan jól sikerült,hogy észrevétlenül repült az idő. Hogy miről folyt a szó?Az maradjon a mi titkunk…;)
Annyi bizonyos,hogy Tropeában  ismerek minden árnyékos padot és lépcsőt. Mást sem,de ezeket már nagyon.
Hol itt ültünk,hogy ott kávéztunk(de leginkább csak Ő). A délután folyamán megkóstolhattam a tartuffo-nak keresztelt helyi különlegességet. Ezt a nagyszerű édességet csak ajánlani tudom. Kívülről kakaóval borított csokoládé és a vanília fagylalt testvériségével találkozhatunk,a közepében pedig folyékony csokoládét találhatnak a kedves ínyencek. Mennyei!:)
A másik tropeai különlegesség pedig a pizza alla cipolla,ami a jól ismert marghereta pizza hagymásított változata. Ezzel ugyan nem kényeztettem ízlelőbimbóimat,így nem rendelkezem saját tapasztalattal,de bizton állíthatom,hogy nem hallottam panaszos szót az ételkülönlegességgel kapcsolatban.
Jó társaságban könnyen szalad az idő. Mire észbe kaptunk fél hatot ütött az óra(szerencsére nem a miénk…). Indultunk az állomásra.

Felszálltunk a vonatra és hamarosan elbóbiskoltunk. Ki a napozásban,ki az „új” ismeretség felfedezésében fáradt el…

Hazaérkezvén kipróbáltuk a helyi Mcdonald’s-ot,de hangsúlyozom,hogy csak ellenőrzés céljából. Kíváncsiak voltunk,hogy itt is olyan jól csinálják-e a csirke burgert,mint otthon. Ugyanis azt nem vettük volna a szívünkre,ha itt valami hamisítvánnyal etetik a jónépet.
Vacsora után tanultunk még egy kicsit,aztán pedig álomra hajtottunk fejünket.

Megjegyzés:
Utólag bevallva,egy kicsit féltem az egész hétvégét felölelő kirándulástól. Tudtam,hogy a szombati nap nagyon kimerítő lesz,de nagyon jól döntöttünk,amikor elhatároztuk,hogy belevágunk a vasárnapi felfedezőkörútba is. Mint mondtam,nincsenek véletlenek…J

 

9. Ciao-ciao a tutti i miei!:)

Mindenek előtt sűrű elnézések közepette tisztázom,hogy miért nem jelentkeztem napok óta.
A helyzet az,hogy az eddigiekhez képest kicsit megváltozott az életem. Mondhatjuk,hogy besűrűsödött!:D Eddig Nektek talán unalmas témákat feszegettem,mint az egyetemi élet e cosí via,de most valami egészen más következik.

A pénteki napom még viszonylag megszokottnak tekinthető. A legkülönlegesebb talán az volt,hogy az utolsó órám audivisivi volt,amin elkezdtük a filmnézést. Matrimoni e altri disastri(Házasság és egyéb katasztrófák). A film kezdetekor a ’minden kezdet nehéz ’ érzése fogott el,de szerencsére ez amilyen gyorsan jött,olyan gyorsan távozott is. A felirat és a hallottak/látottak segítségével nagyszerűen megértettem az elképesztően szövevényes és bonyolult történetet…:D

 

Délután kis internetezés,kis tanulás,esti korzózás után fél 1 után kerültünk ágyba. Igazából minket ismerve ez abszolút nem tekinthető késői időpontnak. Viszont,annak tudatában,hogy fél 5-kor kelnünk kell, ez nem tűnt túl megnyugtatónak,kielégítőnek. Igen,hajnali fél öt a koránkelés kedvelőinek is becsületére válik. Nem volt más választásunk. 4 óra alvás után óracsörgésre pattantunk ki az ágyból. Kis készülődés után pedig útra keltünk. Indultunk az egyetemre.Fél hatkor buszra szálltunk,majd indultunk Siciliaba. Az első állomásunk az Etna volt. Dorkával és még pár társunkkal úgy döntöttünk,hogy nem elégszünk meg a turistáknak kialakított központ meglátogatásával,ahol a szuvenír boltok mellett a kisebb krátereket is meg lehetett tekinteni. Mi ennél bátrabbnak bizonyultunk és úgy elhatároztuk,hogy meg sem állunk a csúcsig. Jegyvásárlás után felszálltunk a funiviara,ami a síelésnél használatos kabinok vulkánosított rokona. Ezután át kellett szállnunk a fuoristradara,ami közismertebb nevén vulkánmászó buszként szerepelhet szótárainkban. Végül pedig a guida turistica felügyeletére bíztak minket. Ekkor gyalog folytattuk utunkat. A holdbéli tájon legtöbbször pernyével találkoztunk,de természetes a megszilárdult láva is több helyen megfigyelhető volt. Ezenkívül itt-ott még egy kis maradék hóval is összefutottunk. A legmeghökkentőbb mégis az élet megjelenése volt. Katicáké. Fantasztikus volt. Hallottuk a vulkán mélyéről jövő dörmögést,ezenfelül pedig kis fekete valamik is záporoztak belőle. Mint később kiderült,ezek csak nekünk tűnnek feketének,valójában circa 1500°C –os hőmérséklettel izzottak. HIHETETLEN VOLT!
Nagyszerűen éreztük magunkat. Én nem törekedtem a szuvenír boltok kifosztására,inkább a saját kezem által begyűjtött láva,és pernye darabokat hoztam el emlékül.(S mint utóbb kiderült,estére kitört az Etna…J)

Utunk ezután Taormina közelébe vezetett. Meglátogattuk az Isola Bella nevezetű szavakkal leírhatatlan helyet. Szokták mondani nomen est omen. Ez ebben az esetben (is) teljesen helytállónak bizonyult. Fürdőztünk,napoztuk,élveztük a csodát.
Kis lazulás után délután elkalauzoltak minket egy másik nagyszerű városba,si chiama Taormina. Ez a görögök által alapított középkori ékszerdoboz szintén nagyon kedvünkre volt. Mindenekelőtt tudnotok kell,hogy hogyan is zajlik itt az élet. Taorminába nem lehet felmenni a minket szállító 50-80 fős buszokkal. Mivel szűk utcácskáin így is alig férnek el az autók,speciálisan erre a célra kialakított járgányokkal juthatunk el a városközpontba. Ezek jóval rövidebb buszocskák,amiket erre a célra fejlesztettek ki. Így ezekkel folytattuk kirándulásunkat. Utunk a görög színházba vezetett,ahol Ildikó szokásához híven egy fantasztikus történelem órát tartott nekünk. Tátott szájjal hallgattuk,s szívtuk magunkba csodát.(Ezt a nagyszerű látványt már a nagyszerű Csontváry is megörökítette)

Salve!

Kicsit fáradtan,elgyötörten írok ma Nektek. Különösebb oka nincs a fáradtságnak,talán az egyetem. Nem könnyű egész nap feszült figyelemmel követni a körülötted zajló eseményeket. Az egész utazás előnye,néha hátránnyá fordul. Mivel az imádott nyelv országában töltöm a mindennapjaimat,elkerülhetetlenül körülvesz. Nem mintha el akarnám kerülni…Nagyszerű,hogy a fagyit is olaszul kell kérnem,hiszem arra nem építhetek,hogy más nyelven megértenek. Aki ilyen délre utazik jobb,ha felfrissíti a nyelvtudását,ugyanis ők nem hajlandóak anyanyelvük hanyagolására. Megjegyzem teljesen érthető módon. Szóval ez mind nagyon szép és jó,de legfőképp elkerülhetetlen. Viszont elég fárasztó is. Reggel kilenctől,délután háromig iskola,és az ember nem lélegezhet fel,nem gondolkodhat másban. Nincs választása. Akár van kedve,akár nincs,MUSZÁJ olaszul beszélnie. :)

Egyébként szeretném tisztázni,mielőtt még megkapom a leszúrásokat,hogy ez abszolút nem panaszkodás volt,ez csak egy megállapítás. Egyáltalán nem szeretnék hazamenni, annak ellenére,hogy nagyon hiányoztok. Jó helyen vagyok itt. Ne aggódjatok! J

Ma is fárasztó napunk volt,de élveztem. Első előadásunkon eddig ismeretlen területre kalauzolt minket Paola,aki audivisivi-t tartott. Filmeket fogunk nézni,és ma ezekről beszéltünk általánosságban. Az óra végén pedig írnunk kellett neki egy levelet a kedvenc filmünkről. Sokak „meglepetésére” a mostani nagy kedvencemet választottam: Lettere a Giulietta. Remélem,hogy érthetően, viszonylag kevés hibával tudtam fogalmazni.

A mai második előadást Professoressa Anna Maria tartotta,és ma is nagyon kedves volt.

Befejezésül pedig Lucia érkezett,akit szintén nagyon a szívembe zártam. Sokat nevettünk ma. Rengeteg tréfás dolgot szül,ha nem beszélünk közös nyelvet…J
Az óra végén megcsillogtattam rajztehetségemet,hiszen már nem volt más eszköz a kezemben. Fókát rajzoltam. Maradjunk annyiban,hogy remek hangulat kerekedett.

Az Arriba Beachen(amiről már írtam,így ha hűséges olvasóm vagy,akkor tudnod kell,hogy miről beszélek ;)) minden csütörtökön és szombaton hivatalos buli nap van az UPS(Universitá per Stranieri) magyar diákjainak. Természetesen a hét többi napján is lehet menni,ha valaki bírja,akkor akár minden nap.
Tegnap megbeszéltük a haditervet Dorkával. Iskola után kis netezés,házi írás.
Ezt mindent véghez is vittünk. Este pedig elmentünk megnézni,hogy milyen is az a híres-neves Arriba Party. Azt kell mondjam,hogy egyáltalán nem voltam tőle elájulva. De természetesen a körülmények ellenére jól éreztük magunkat.
Nem maradtunk sokáig hamar ágya kerültünk.

Ciao amici!

Ez valami hihetetlen!Már megint itt „fekszem az ágyon,tütü…” és írom életem apró történéseit. Annyi mindent tudnék mesélni,de muszáj kicsit visszafognom magam,hiszen tudom,hogy ez Nektek,hűséges Olvasóim nem feltétlenül lenne érdekfeszítő.

Kijelenthetem,hogy remek napot zártam az iskolában. Ma megint három órám volt: lingua Annamariaval, conversazione Luciaval és esercizi Francescaval.

Tegnap említettem,hogy Annamaria nem éppen kedves hölgy,és így még nem zártam a szívembe. Ho sbagliato, e mi dispiace (ahogy az olasz mondja). Őszintén be kell vallanom,hogy megint beleestem abba a hibába,amit már számtalanszor elkövettem. Első látásra ítéltem. Nem hagytam időt. Igyekszem törekedni arra,hogy ezt elkerüljem,de sajnos még nem megy mindig. Remélem, hogy hamarosan már komoly erőveszítések nélkül is képes leszek rá. Egyébként ez az egész nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan gondolják. Aki volt már ilyen cipőben az tudja miről beszélek…Nem,ez nem iskolai nyelvóra, ahol, ha valamit hosszas magyarázat után sem értek meg, akkor Rózsa néni, az értetlenkedés miatt kissé bosszúsan ugyan, de fényt gyújt a sötétségben. Nem, ez teljesen más. Nincs B megoldás, nincs kiskapu. Minden érzékszerveddel koncentrálsz annak érdekében, hogy begyűjtsd az elejtett információkat. Érdekes érzés. Néha próbálom magam kívülről szemlélni, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy egészen vicces, amit ”látok”.

Szóval az első óránk Annamariaval volt. Azt kell mondanom, hogy a tegnapi után abszolút pozitívan csalódtam. Nem csak kapizsgáltam, hogy miről beszél, hanem konkrétan értettem,és nyomon követtem a mondanivalóját. El kell mondjam,hogy nagyszerű érzés volt. Kedvesen, mosolyogva beszélt,segített,ha bizonytalanságot észlelt. Nagyon élveztem.

Második óránkat Lucia tartotta. A conversazioni előadás nem túl könnyű (legalábbis nekem,ugyanis a szókincsem,körülbelül egy 1,5 éves bambino-éval  vetekszik :). Rengeteg új kifejezést, szót, szófordulatot tanulunk, amiknek a jelentését mosolygós szemű Luciánk igyekszik minél körültekintőbben tudtunkra adni (lei gesticola spesso ed usa la sua mano per aiutrvi­*). Kicsit fárasztó,mert délután rengeteg időt elvesz, mire az összes szónak megtalálom jelentését, de türelemből, kitartásból és lelkesedésből nincs hiány, szóval kisebb-nagyobb hullámvölgyek után mindig sikerül talpra állnom és folytatnom az izzasztó munkát…(mondjuk 40 °C –ban mit is vár az ember lánya?:)

Mai harmadik és egyben utolsó óránkat Francesca társaságában élvezhettük. Ez a nő egyszerűen egy tündér. Első pillanattól kezdve a szívembe zártam. Nagy, okos barna szemeiben olyan őszinteség lakozik,amit sokan megirigyel(het)nének.
Nyelvtan feladatokkal ”szórakoztatta” a társaságot. Ám tanítási módszere szintén nagyszerű, így a sokak által oly’ elítélendő pronomi-k használatát egészen könnyen el tudtuk sajátítani.
Az óra különlegességét egy nagyszerű előadó részleges jelenléte adta. Közöttünk volt ugyanis Raf, bár sajnos csak a hangja. Nagyon élveztük a zenét és a hozzá kapcsolódó feladatot is. Az órát és a mai iskolanapot egy közös énekléssel zártuk. Fantasztikus volt.

Órák után Dorkával letáboroztunk az aulában, ahol a kinti viszonyokhoz képest egészen elviselhető volt a lét. Interneteztünk, megcsináltuk a feladatainkat, beszélgettünk, zenét hallgattunk. Négy után elindultunk, hogy megkeressük a drogériát, amit Ildikó ajánlott. Térképészet funkciómat valószínűleg itthon hagytam, ugyanis „hiába kutatlak,kereslek…”.Non c’é la drogheria nessun parte…Fél egykor ettünk utoljára (akkor is csak egy kis apróságot), ekkor pedig fél 6 volt. Étlen-szomjan,drogériátlanul indultunk hazafelé.

Mikor megérkeztünk,a többiek már a sziesztán is túl voltak. Miután jól kipanaszkodtuk magunkat (megjegyzem a saját balfékségünk miatt :),megvacsoráztunk, és visszatértünk a könyvek fölé. Nagyon élvezem,hogy egész álló nap ezt a csodát hallhatom, érezhetem. Más sem jár a fejemben,mint: d’accordo,é vero?,ci siamo?,é chiaro? ecc. …:)) IMÁDOM!
Egyébként elég vicces, amikor itthon kommunikálunk. Ma például Timi nagyon felice volt,mert megkapta a forchetta plasticáját és így tudott mangiare-zni…Igen,így élünk mi.:)

Most még kimozdíthatatlannak érzem magam,de lehet,hogy este rávehető leszek egy kis korzózásra…

Ci vediamo a domani!:)

Ciao,

Mirci

*solo per te,Mamma :)

Újabb nagyszerű napra ébredtünk ma reggel. Ez volt ugyanis az első igazi nap az egyetemen. Igaziságát nem adta más,mint az,hogy a csoportok kijelölése után végre elkezdődtek az óráink. Legnagyobb meglepetésemre B1-es csoportba kerültem,aminek szívből örültem,hiszen A2-re számítottam. Dorka is ilyen szintre jutott be,annak ellenére,hogy Ő nem írhatott második tesztet. Nagyon örültünk neki, csak azt sajnáltuk, hogy nem egy osztályba járunk. Mától kezdve a B1-A osztály tanulója vagyok.:) A csoportunk elég vegyes összetételű.16 főből 8-an vagyunk magyarok. Sokféle nemzet találkozik nálunk, a spanyoltól kezdve az oroszon,ukránon,szerben, a dél-amerikain keresztül a szlovénig. Ettől függetlenül egy dolog biztosan közös bennünk: azért jöttünk ide,hogy megtanuljunk olaszul. Innentől kezdve pedig nem lehet probléma.
 Első óránk rövidített volt és egy idősebb hölgy tartotta. Elég szigorú volt, és a kedves jelzőt sem használnám rá,de korrekten viselkedett,sok mindent elmondott. Az óra első 10 percében nagyon kellett koncentrálnom annak érdekében,hogy megértsem,viszont az idő előre haladtával egyre jobban tudtam követni az eseményeket. Viszonylag hamar ráállt a fülem,de nagyon kellett figyelnem,és nem lehetett elkalandozni,mert ha kimaradt egy kis rész a mondandójából,akkor máris elvesztettem a fonalat. Na mindegy,remélem a legjobbakat.
Második óránk írás volt,és egy nagyon kedves,jó szándékú,igazán elbűvölő tanárnő tartotta,akit Francescának hívnak. Őt már sokkal könnyebben megértettem,és sokkal szívesebben megszólaltam,mint az előző előadáson. Levelet kellett írnom egy barátomnak,az itt eltöltött eddigi napjaimról. A helyzet az,hogy magamat is megleptem az eredménnyel. Már többször megfogalmaztam magamban, hogy a másik két nyelvvel ellentétben,ha olaszról van szó,egyelőre könnyebben tudok írásban kommunikálni,mégpedig azért,mert időre van szükségem annak érdekében,hogy átgondoljam a mondanivalómat. Ez a gondolatom igazolódni látszott. Sok olyan dolog,nyelvtani szabály,igeidő eszembe jutott,amiről azt hittem,hogy mér régen elfelejtettem. Remek,élveztes óra volt.
Ezt követően negyed kettőtől újabb előadás következett,converzacione con Lucia. Lucia Francescához hasonlóan egy tündér. Kedves,mosolygós,segítőkész. Beszélgettünk,olvastunk,és rengeteget nevettünk. Nagyszerű volt. Összességében kijelenthetjük,hogy nem könnyű,de jó napot zártunk az iskolában.
Nap végére eléggé elfáradtunk. Kicsit sok volt a jóból. Viszont alig várom a holnapot az újabb kihívásokkal. Remélem,hogy minden jól fog alakulni.

Iskola után hazafelé vettük az irányt. Kis szöszmötölés,evés,tanulás és beszélgetés után visszatértünk az iskolába,hogy végre internet közelébe kerülhessünk. Nem gondolnám,hogy számítógép függő vagy,abszolút tudom nélkülözni,de igazán jól esett ma chatelni,és hírt adni magamról Nektek. Nagyon hiányoztok. Remekül érzem magam itt,minden rendben,és még jó darabig nem szeretnék elmenni innen,de akkor is jó lenne,ha itt lehetnétek velem.

Internetezés közben Dorkával megszomjaztunk,és beneveztünk egy-egy finomságra.Dorka a latte macchiato mellett döntött,én pedig ciccolettát választottam.Mivel egész délután a suliban voltunk,többször is láttuk,hogy Ildikó fel s le szaladgál az épületben. Gondoltuk Őt is meglepjük,csak,hogy mosolyt csaljunk az arcára. Tervünk abszolút sikeres volt,jót beszélgettünk vele,sőt kivételesen mi segítettünk rajta…;)

Fél 8-kor hagytuk el az egyetem területet,de csak azért,mert záróra közeledett. Eldöntöttük,hogy ezután a nehéz nap után igazán megérdemlünk valami jutalmat,és mivel ma még semmi normális étket nem fogyasztottunk,a pizza mellett döntöttünk. Vacsinkat a Buffala i fratelli nevezetű pizzeriában költüttök el,Eros Ramazzotti hangjával kísérve…Miután belakmároztunk,sétáltunk egy nagyot a tengerparton,és nagyszerűen éreztük magunkat. Kilenc után pedig elindultunk otthonunk felé,hiszen az egész napos mozgolódás után igazán megérdemeljük a pihenést.

Azt hiszem ma is nagyon mozgalmas,izgalmas és hasznos napot zárhatunk .Újabb és újabb élményekkel gazdagodtunk,de azt hiszem ez még csak a kezdet. Alig várom a következőket.

Mostantól pedig rendszeresen tudok majd internetezni,szóval gyakrabban adok majd hírt magamról,mert nem bírnám elviselni,ha aggódnotok kellene.

Vi abbreccio con affetto,

Mirci

 

Július 4.Hétfő.

Első nap az egyetemen. Reggel 8.10-re kellett beérnünk. Kicsit izgultunk hiszen ma várt ránk az a teszt,ami alapján holnaptól megalkotják az iskolai csoportokat. Ezután ezekben a 10-12 fős társaságokban fogjuk folytatni tanulmányainkat. A teszt első része mindenkinek azonos.14 mondat,15 perc. Tanáraink ezeket ott a helyszínen kijavítják, majd eredményeink alapján további két lehetőség van. Az egyik,hogy szóbeli vizsga vár ránk,a másik pedig egy újabb írásbeli feladatsor. Egy határozott fellépésű, de kedves tanárnő irányítása alatt zajlottak az események. Miután megírtuk az első borzalmat, izgatottan vártuk a továbbiakat. Tündéri kiejtéssel sorolta a magyar neveket. A magyar csoport nagy része a szóbeli vizsgára került.  Dorkával vizet facsartunk a karfából a várakozás cammogó percei alatt. A csoport tagjai sorra elhagyták a termet. Mi pedig vártunk. És vártunk. Aztán még mindig vártunk. Egyszer csak elhangzott a következő: Dorá Dennyel (Dóra Dengyel-a szerk.) Ekkor összeszorult a gyomrom. Nagyon jó, hogy a Dorka mehet, tényleg szívből örülök,de mi lesz velem?Én nem akarok A1-es szintre kerülni!Ennyire elfelejtettem mindent?Egyre fogytak a papírok,és én egyre idegesebb lettem. Próbáltam magam meggyőzni, hogy nem szégyen kezdő csoportba kerülni egy hónapnyi olasz tanulás után, ami ráadásul már egy éve volt. A remény kitartott mindaddig, amíg el nem fogytak a jegyzetek a hölgy kezéből. Ekkor végem volt. Teljesen kétségbeestem…Ennyire nem lehetek hülye!!:( Igen,ez fogalmazódott meg bennem. Nem mintha az hülye lenne,aki A1(kezdő) csoportba kerül,de maximalista lévén abszolút nem ezt vártam magamtól. Azt hiszem általában reálisan fel tudom mérni a tudásomat,és ezt most A2-es szintre értékeltem. Nem volt túl sok időm arra,hogy ezen rágódjak,hiszen,amikor az összes szóbelis elhagyta a termet közölték,hogy ránk egy újabb írásbeli számonkérés vár. Ezt végképp nem tudtam hová tenni.(Előzetes hírek szerint van egy olyan opció,hogy újabb írásbeli jön,ha az első után nem tudják felmérni a tudásodat. Én erre számítottam. -a szerk.) A legmegtévesztőbb az volt, hogy mellettem csak olyanok ültek,akikről tudtam,hogy már egészen jól B1-B2-es szinten állnak. Még most sem nagyon értem,hogy hogyan kerültem oda…Ezek a feladatok már bőven meghaladták a képességeimet. Függőbeszéd és egyéb nyalánkságok,amit még sajnos nem tanultam. Ezenkívül pedig reflektálnunk kellett egy Donna Maria által feladott hirdetésre,amiben ő,mint kerítőnő szerepelt. Arra vállalkozott,hogy megkeresi lelki társunkat. Minden tudásomat összeszedve tudtam írni 100-120 szóban egy kis véleménynyilvánítást.
Mosolyogva,bár kétségek között hagytam el a tett helyszínét. Meggyőződésem,hogy tévedtek,és nem jó helyre mentem tovább. A csoportok beosztását holnap reggel 9-kor fogják velünk közölni. Körömrágva várom a fejleményeket.A ”tesztelés” után elintéztük Ildikóval a pénzügyeket,majd Dorkával felkerekedtünk,hogy megkeressük a Piazza del Popolót,ami a helyi piac. Röpke negyed óra és 1-2 járókelő leszólítása után rá is bukkantunk a keresett területre. Milliónyi stand tárult a szemünk elé. Mindenhol gyümölcsarzenállal fogadtak minket,és nyomkodták a kezünkbe a bevásárlószatyrot(ez minden standnál más színű),ami arra kötelez,hogy ott vásárolj. Természetesen nem szabad elfogadni,csak miután kiválasztottuk a megfelelő helyet,termékeket. Nagyon szép sárgabarackot és nektarint vettünk,ráadásul ajándékba is kaptunk még legalább 10 szemet. Megint hangsúlyozom,hogy imádom a mentalitásukat…
Megpakolva érkeztünk haza,megebédeltünk,és sziesztáztunk. Délután Ildikó vezetésével elmentünk SIM-kártyáért,hogy az itteni telefonos ügyeinket könnyebben,és főleg olcsóbban tudjuk intézni. Innentől valószínűleg az olasz számomat fogom használni,de minden nap visszateszem a magyart is,szóval mindkettőn írhattok. Ha valaki az olasz telefonon szeretne elérni,ami mindkettőnknek sokkal olcsóbb,a következő számot használja: 00 36(ez az előhívó) 3888329794.
Az ügyintézés után kicsit csavarogtunk és benéztünk eddig még nem ismert boltokba,aztán hazafelé vettük az irányt. Beiktattunk egy kis bevásárlást is,hiszen fogytán volt az élelmiszerünk.
6-ra mennünk kellett az Arriba Beach-re,ahol össznépi találkozó volt. Ildikó bemutatta nekünk a tulajdonosokat,megbeszéltünk egy-két fontos dolgot,pezsgőztünk(vagyis csak ők pezsgőztekJ), majd Dorkával kiültünk a sziklákra,ahol a tenger nyaldosta a lábunkat. A Nap éppen lenyugodni készült ,így aranyhíd jelent meg a víz felszínén. Ahogy hallgatjuk a tenger zúgását,eddig ismeretlen béke talál ránk. Katartikus…elmondhatatlanul jó itt.
Kicsit még sétáltunk a főutcán,megint benéztünk az üzletekbe,majd indultunk haza.
A városban egyébként olyan otthonosan mozgunk,mintha már évek óta itt élnénk. Ez igazán felemelő érzés.

Hazaérkezve mindegyik lakótársunkat itthon találtuk.Mind a négyet.Igen,négyet,ugyanis Timi,Reni és Dóri mellett befutott Francesca is,akivel eddig még nem sikerült találkoznunk. Eddig semmi gond nem volt,nagyon szimpatikus,kedves nő. Remélem,hogy a következőkben is ilyen békésen megleszünk egymást mellett. Igazából nem nagyon volt időnk beszélgetni,így csak annyit tudok,hogy 35 éves,és már vagy 2 hónapja itt él a lakásban. Készséges volt a hűtőhasználattal és egyéb ügyekkel kapcsolatban is,szóval szerintem minden rendben lesz.

Az estét itt töltöttük,beszélgettünk,nevettük,cetliztünk…A cetlizésről igazából csak annyit kell tudni,hogy a használati tárgyaink nevét post-it-ekre írtuk,majd kiragasztottuk a megfelelő helyre,ami azért hasznos,mert ha minden egyes nap látod,hogy a tükröt olaszul lo specchio-nak hívják,akkor akarva-akaratlanul előbb-utóbb megjegyzed. Reméljük beválik,és kezdeti lelkesedésünk a hónap végéig fog tartani.És bízunk abban is,hogy Francesca nem fog kiborulni a papíráradattól,amivel beborítottuk a lakást…

Most pedig irány az ágy,hiszen holnap újabb izgalmak várnak!Vigyázzatok magatokra!Millió puszi!Amint tudok jelentkezemJ

Mirci

Ciao a tutti*!

 

Come state? Spero che tutto va bene*…J

Hajnali kettőkor sikerült is ágyba kerülnünk…Reggel kilenc körül „félrevert harang zúgása vert fel”.A mai napra nem terveztünk semmi komolyat. Lakótársainkkal megreggeliztünk,majd megbeszéltük,hogy a délelőttöt közös takarítással töltjük. Minden a tervek szerint haladt,körmünk szakadtáig dolgoztunk. Sikáltunk,súroltunk,mostunk,pakoltunk.Kicsit el is fáradtunk,viszont maximálisan elégedettek,és büszkék lehetünk. Fél egy felé kezdtünk megéhezni. Timivel megszólítva éreztük magunkat,és rögtön kuktasapkát öltöttünk magunkra. Gyors tésztafőzés és szószmelegítés után neki is láttunk ebédünk elköltésének.Pennét főztem,amit bazsalikomos paradicsomszósszal és reszelt sajttal ízesítettem. Dorka nem beszélt sokat,ebből arra következettem,hogy egészen ehetőt sikerült összeütnöm…J

Délutánra sziesztát,esetleg kis strandolást,eddigi tanulmányaink átismétlését tervezzük. Meglátjuk mi lesz belőle...

Délután Dorkával lementünk a strandra,hogy szép barnára süljünk,és lógassuk a lábunkat a Tirrén-tengerbe.Labdáztunk,fürödtünk,napoztunk,barnultunk.Fél hat körül pedig hazafelé vettük az irányt. Nagyon éhesek voltunk,mire felértünk a szállásra,így azon nyomban asztalhoz ültünk és megvacsoráztunk. Lakótársaink fagyizni indultak,mi pedig kicsit rendbe szedtük magunkat. Nagy nehezen sikerült leülnünk a könyv fölé,de semmi kedvünk nem volt tanulni. Beszélgettünk,majd fél kilenckor ismét felkerekedtünk. Az igazság az,hogy Dorka említett nekem egy olasz újdonságot,ami már jó ideje izgatja a fantáziámat. A ragazzik* itt nem csak simán fagyit kérnek. A kedves érdeklődőket egy új finomsággal kápráztatják el,ez pedig nem más,mint a briósba töltött fagylalt. Igen,jól olvassátok,BRIÓS. Az itteni péksütemény csak annyiban tér el a miénktől,hogy hiányzik a tetejéről a cukor.
Akik ismernek, tudják,hogy elég konzervatív vagyok ételek kipróbálása terén(IS! J)…Viszont úgy voltam vele,hogy bátraké a szerencse. Mielőtt még ellátogattunk volna kedvenc cukrászdánkba,kigondoltuk,hogy megmérjük mennyi idő szükséges ahhoz,hogy eljussunk az egyetem épületéhez. Szerencsére kedvező eredményt kaptunk,hiszen röpke 8 perc alatt le tudunk sétálni az oskolába. Kötelező célkitűzés teljesítve,most pedig jöjjön a jól megérdemelt jutalom:fagylalt briósban. Az úton kicsit még vonakodtam,de nagy duzzogva mégiscsak ráálltam. Konkrétan annyian voltak a pasticceriában* ,hogy az utcán állt a sor. Mindenki mutogatott,kiabált,csak úgy olasz módra. Dorkával hamar beilleszkedtünk,és a túlélés érdekében befurakodtunk a tömegbe. Igen,be,hiszem a túlélés az édesség jelentette. Annyi fagylalt volt a pultban,hogy konkrétan nem láttam a végét. Magamat is meglepve eszem ágában sem volt vaníliát,vagy puncsot választani. Kókuszt és erdei gyümölcsöt kértem. És isteni volt. Alig bírtam legyűrni. Szemeztem még a nutellával és a bountyval is. Azt hiszem legközelebb rájuk esik majd a választásom.
Megint elindultunk korzózni. Sétáltunk,beszélgettünk,énekeltünk,megnéztük a szépségkirálynő választás újabb állomásait,majd meglátogattuk az Arriba Beach nevezetű klubot,ahol ittunk egy pohár üdítőt és gyönyörködtünk a kilátásban. Két magyar felszolgálólánnyal is találkoztunk,akik igazán szívélyesen fogadtak minket. Jó volt velük beszélgetni.11 körül indultunk haza,mert ma még tanulni kell a holnap tesztre.
Vegyes érzelmekkel állok elébe, hiszen nem feltétlenül bízom a tudásomban. Ettől függetlenül nagyon várom,mert úgy gondolom,hogy remek lesz,és minden úgy fog alakulni,ahogy kell.

Holnap megkapjuk az egyetemen használható internet hozzáférésünket,így végre normális körülmények között is hírt tudok adni magamról.
Ha majd kialakul a napirendem,akkor mindenképpen jelentkezem,és végre tudunk majd beszélni.

Hiányoztok,sokat gondolok Rátok!:)
Millió puszi<3

Mirci

 

*Hahó mindenki!
*Hogy vagytok?Remélem minden rendben.
*srácok
*cukrászda

Hahó-hahó! :)

 

Jelentkezem!Itt vagyok,élek,minden a legnagyobb rendben. Első éjszakánk zökkenőmentesen telt, szerencsére gyorsan álomba tudtunk merülni. Bár az este, sőt éjszaka is tartó hőség nincs éppen ínyünkre. Egyébként nem nagyon tudom,hogy miért elégedetlenkedem…Reggio közelebb van Afrikához,mint Rómához,így nem nagyon lepődhetünk meg a nagy meleg megjelenésén.

Reggeli készülődés után kipakoltunk és belaktuk a szobát,ami nekem 1,Dorkának 2 hónapra meghatározó ponttá válik. Igen,mostantól ez az otthonunk. Nem tekinthetjük átmeneti szállásnak,hiszem ez most sokkal több,mint egy albérlet.

Kis reggeli szuttyogás után felkerekedtünk,hogy nyakunkba vegyük a várost. Terveink között szerepelt a közért megtalálása és kifosztása,majd az egyetem felkutatása utáni strandolás. Majdnem minden a tervek szerint alakult…JJ
Lényem mélyéről előkerestem a térképészet funkciót. Kisebb-nagyobb bizonytalankodás után meg is leltük a várva várt boltot. Életemben nem látott tészták hada közül választottunk pennét, amit holnap el is készítünk majd,megbolondítva egy kis bazsalikomos paradicsomszósszal…Nyámi!:)
Kértem(egyedül!!:) sajtot a pultnál,ami nem is olyan egyszerű,mint ahogy azt honfitársaim elsőre gondolnák. Töménytelen mennyiségű formaggio* tárult a szemünk elé, és hiába kerestük kedvenc lakótársammal a már jól bevált trappistát,legnagyobb sajnálatunkra sehol sem találtuk. Természetesen megoldottuk a problémát. Több-kevesebb mutogatás kíséretében elmagyaráztam az ürgének,hogy mire is lenne szükségem,és ő minden bátorságát bevetve megpróbált megérteni. És mindenki legnagyobb meglepetésére,sikerrel járt. Frissen begyűjtött reszelt sajttal a kezemben,széles vigyorral a képemen közeledtem Dorka féle. Ez eddig jó. Most pedig kellene még egy kis cukor és só. Na,de itt jön a bökkenő. Eddig viszonylag gördülékenyen mentek a dolgok,viszont ehhez a ponthoz érkezvén elakadt a történet. Ekkor megint színre léptem. Idős néni leszólítása után dagadó büszkeséggel cukorral és sóval a markunkban elhagytuk a tetthelyet.
Dorkával beszéltünk róla,hogy jó lenne majd sportolni valamit,röplabdára,kocogásra gondoltunk. Ám,mikor a boltból csomagok alatt roskadozva kaptattunk a Himalájára,megállapítottuk,hogy ha ezt naponta kétszer megmásszuk,akkor hónap végére biztosan jó formában leszünk.
Szóval hazaértünk,kipakoltunk,és ismét felkerekedtünk. Ezúttal a strand megtalálása volt a cél. Ez pedig nem tekinthető túl nagy kihívásnak,hiszen minden utca párhuzamos lefelé,és mind a tengerparton végződik. Nem nagyon lehet eltévedni…Még nekem sem megy!;)
Elmentünk először az egyetemhez,ami körül,belül 8-10 percre van tőlünk. Utána pedig lementünk a partra,ami nem olyan,mint amilyenre gondoltam. Ez nem negatív kritika,ez csak egy megállapítás. Nem homokos,hanem sziklás,és különböző klubok találhatók itt. Ezek biztosítanak napozási lehetőséget,sőt elkerített fürdőrészt is,este viszont szórakozóhellyé alakulnak. Megtaláltuk azt a helyet is,ahová belépőkártyát kaptunk,de Dorkával úgy döntöttünk,hogy inkább a szabad strand nyújtotta lehetőségeknél maradunk,így kifeküdtünk egy-egy sziklára,és jó ideig néztük a vizet,napoztunk. Miután eléggé ráfonnyadtunk a sziklákra,és a gyomrunk is korgott már,visszamentük a színházhoz,ami a Corso Garibaldi-n található. Mi ezt véljük a főutcának,de persze,ez nem biztos információ. Szóval itt tekeregtünk,betértünk egy-két üzletbe,próbálgattunk,röhögtünk,néztük a tuti rucikat,de természetesen nem vásároltunk. Még nem…:D Persze,ami késik nem múlik!!
Megállapíthatjuk,hogy kedvünk fordított arányban áll a gyomorkorgással. De semmi ötletünk nincs. A következő opcióra vágytunk: ott azonnal leülünk a padkára,ÁRNYÉKBA(hol kb. 35 °C van),és megvárjuk a mi hősünket,aki két óriási pizzával és egy minimum 2 literes jéghideg üdítővel a segítségünkre siet. Ráadásként pedig egy kis fagyival kedveskedik nekünk. Hamar ráébredtünk,hogy ez az,ami tutira nem fog megtörténni. Szégyenlőségünket hamar legyőzte a mardosó éhség,így leszólítottunk egy házaspárt,akik készségesen útbaigazítottak minket. Magamon meglepődve kijelenthetem,ÉRTEM,hogy mit mondanak. Na jó,legyünk őszinték,nem minden szót,de aki hallott már olaszokat beszélni,az ezen abszolút nem csodálkozik!!:)

A lényeget viszont felfogtam,így körülbelül 2 perc múlva már meg is leltük oly’ régóra áhított pizzériánkat. Felszolgálónk olasz módra fogadott minket,és 15 percen belül megérkezett gőzölgő Margherita DOP és Capricciosa pizzáinkkal. Természetesen a felét sem tudtuk elfogyasztani,de már előre megtudakoltam,hogy ez nem lehet probléma,mert a maradékot haza tudjuk hozni,s ezáltal a vacsora problémáink is megoldódtak.

Ebéd után hazafelé vettük az irányt.Útközben beiktattunk egy fruttivendolót* is,gyümölcs és zöldség hiányunkat pótolva. Megérkezvén rögtön ágynak dőltünk,és hangsúlyozom csak a könnyebb beilleszkedés érdekében sziesztát tartottunk. Délután pihenőnkből felébredve beszélgettünk kicsit,zenét hallgattunk,elköltöttük gyümölcsuzsonnánkat és tervezgettük az esti programot. Majd pedig ma már harmadszorra ellátogattunk a közértbe. Azt hiszem,még mindig nem vettünk meg minden szükséges dolgot,viszont már az összes kiszolgálót ismerjük…J

Hét óra után érkeztünk ismét barátságos albérletünkbe,ahol lakótársaink már vártak minket. Dóri,Timi és Reni már 2 napja itt vannak. Ma Scillában jártak,ami egy középkori kis város a tengerparton. Nagyon lelkesen meséltek a mai élményeikről,és azt tanácsolták,hogy mi is mindenképpen látogassunk el oda. Tervbe vettük,de megvalósítására,azt hiszem még várnunk kell. Egyelőre maradunk Reggioban. Itt is van éppen elég látnivaló.
Vacsora után szintén szusszantunk egyet. Dorkával tervezgettük a nap további részét,hisz olaszéknál még csak most kezdődik az élet. Átöltöztünk,és már indultunk is. Fél tíz körül kezdtük ma esti kalandunkat. Első célkitűzésként az ínycsiklandozó fagylalt beszerzése volt a listánkon. Ezt kis keresgélés után meg is tudtunk valósítani. Isteni barack és kókusz fagyit kértem(semmi vaníliapuncs;)),Dorka pedig belülcsokiskívülfehércsokismogyis jégkrémet választott. Irány a part!Ekkor még alig 1-2 ember lézengett odalent. Kis esti lábvizezés után sétáltunk, felfedeztük a part eddig ismeretlen részeit. Bepillantást nyertünk az itteni szépségkirálynő választás rejtelmeibe,amit az otthoni közönség a Rai 1 csatornáján nyomon is követhet. További lézengés,ücsörgés,nevetés,nyomulós sánta fickó visszautasítása után hazafelé vettük az irányt. Ma is bezuhantunk az ágyunkba…J

Első napunk Reggioban élményekben gazdag volt. Azt hiszem,összességében teljesen elégedettek lehetünk. Ahhoz képest,hogy még csak 24 órája tartózkodunk egy vadidegen országban,aminek nyelvét a legjobb indulattal is csak alapfokon beszélem,egészen otthonosan tudtam mozogni. Angol és német tudásomat maximálisan háttérbe szorítom,teret adva ezzel az olasz nyelv fejlődésének. Be kell valljam nem esik nehezemre felvenni ezt az életstílust. Összegezve kijelenthetem: remekül érzem magam!

 

Gyakran gondolok Rátok!Szeretlek Titeket!:)
Mirci

*sajt
*zöldséges

Ciao amici!

 

Csak,hogy stílusos legyek…Kezdem is a legfontosabbal: megérkeztem. Na,de azért ne szaladjunk ennyire előre…

 

2011. július 2-a reggel legkedvencebb nagynéném budapesti otthonában köszöntött rám az oly’ régóta áhított nap. Igen,a nap,amikor elhagyom szép hazámat és kedves déli barátainkhoz látogatok. Könnyek,ígéretek,csoki evés,bátorító esemesek és telefonhívások között telt el a délelőtt. Ebéd után pedig az izgalom a tetőfokára hágott. Drága nagyszüleim megérkeztek,hogy rátegyenek engem a megfelelő útra(ami természetesen Rómába vezetett).Indulhat az ámokfutás. Csomagot be,kocsiba be…reptérre meg,kocsiból ki,csomagot ki.
Izgalmam érthető,hisz még sosem repültem,és még soha nem hagytam magukra legdrágább szüleimet ilyen hosszú időre. Persze,azért Édesanyám izgalmát nem tudtam túlszárnyalni…J
Várakozásunk ideje alatt megérkezett Dorka is,a nagyszerű leendő lakótársam. Kis beszélgetés után megkezdtük életünk első repülőútjának lépéseit…Feladtuk a bőröndöket, becsekkoltunk, könnyes búcsút vettünk a rokonságtól,és már indultunk is…
Sajnos most nem ígérhetem,hogy utunk minden apró lépéséről beszámolok a kedves olvasónak. Aki már repült,annak ez nem lenne érdekes,aki pedig még nem,annak a saját bőrén kell megtapasztalnia,hogy ez mekkora élmény. Sokféle véleményt hallottam már. Bár ez nem is teljesen igaz. Valójában csak kétfélét. Az egyik szerint szörnyű,a másik szerint pedig nagyszerű. De nem is ez a lényeg.
18.35,indulás:Budapest,20.20 érkezés:Róma. Az utam tényleg a mesés fővárosba vezetett,bár összesen csak 30 percet töltöttem a szilárd talajon. Aztán már indultunk is tovább. Célállomásunk ezúttal Reggio di Calabria. Második repülőutam kissé rázósabbra sikerült,mint az első,de azt mondhatom,szinte zökkenőmentesen földet értünk. Kis izgulás után Dorkával összeszedtünk a bőröndjeinket és már mentünk is Ildikó felé,aki olasz módra,tárt karokkal és angyali mosollyal üdvözölt minket. A megfelelő létszám begyűjtése után olasz sofőrök mögé pattanva kisebb-nagyobb kalandok után elfoglaltuk jól megérdemelt birodalmunkat.Nem,nem Hilton,de azt hiszem a célnak tökéletesen megfelel. A szobánk a hegytetőn van,ami azt jelenti,hogy az ablakok a tengerre néznek,és ez kárpótol minket mindenért…Igyekszem képeket gyártani,hogy minél többen tudjatok irigykedni.
Gyors zuhany után ágyba bújunk,mert már majd’ lecsukódnak a szemeink.
Holnap pedig indulhat a városnézés,a környék felfedezése…

Amint tudok jelentkezem. Addig is millió puszi Neketek!:)

Mirci