Egy nehezen induló, de annál csodásabb véget érő nap után ismét jelentkezem.

Reggel mindannyian vert sereget megszégyenítő hangulattal és állapottal keltünk. Olyanok vagyunk,mint akiket leharcolt a fárasztó vizsgaidőszak…Holott ez abszolút nincs így. Igazából nem is nagyon értem,hogy miért vagyunk mi ennyire lestrapáltak. Nincs más dolgunk mint,egyetemre járni,és élvezni az itt létet.
Na,de kár is ezen filozofálgatni!

Szerencsére nem volt ma túl kimerítő iskolanap, minden ment,mint a karikacsapás.
Az órák villámgyorsan elrepültek. Egyébként nagyon látszik,hogy közeleg a hónap vége,hiszen a kezdeti lelkesedés mostanra alábbhagyott… Egyre foghíjasabbak az osztályok. Alig lézeng bennük egy-két vállalkozó szellemű diák.

Tanítás után felkerekedtünk,hogy meglátogassuk a nem túl messze fekvő Aspromontét és Maesano vízesést,mint ahogy azt már az előzőekben említettem.
Ildikó már pedzegette, hogy ez most kicsit más lesz, mint az eddig megszokottak. Nem hittünk neki. Nap végére bebizonyította, hogy ismét igaza volt.
Utunk megint szerpentineken vezetett, így újra alkalmunk nyílt a kilátásban való gyönyörködésre. Másfél órás buszozás után megérkeztünk a helyszínre.
Kalandra/túrára (kinek mi…) fel!:)

Elindultunk hát,hogy felfedezzük a természet csodáit. Kezdésnek rögtön kisebb-nagyobb sziklák segítségével át kellett kelnünk egy patakon. Amikor Ildikó azt mondta,hogy ez a legkönnyebb része,mindannyira felnevettünk…Korai volt!
Kisebb nehézségek után, megtaláltuk a megfelelő jelzéssel ellátott utat,és megkezdtük a gyalogtúrát.
Ösvényünk felfelé vezetett,amíg el nem értük az 1295 méter magasságot. Innen lefelé kezdtünk merészkedni... A terep a meredekség és a buja növényzet mellett(amit machetával kellett volna szabályozni), a kavicsok,kövek sokasága és megbízhatatlansága miatt bizonyult fárasztónak. Ám minden akadályozó tényező ellenére bártan állíthatom,hogy megérte belevágni. A lélegzetelállító kilátás, a nyugalom és a béke mindenért kárpótolt minket.
Leereszkedvén egy patakot találtunk. Először azt hittük,hogy ennyi,vége, megérkeztünk. Ekkor azonban Ildikó rámutatott a lényegre. A vízben ugyanis temérdek szikla volt megfigyelhető,amik továbbjutásunk elősegítéséért voltak felelősek.
Ekkor kezdődött csak az igazi kaland.
Egyik szikláról a másikra ugorvakúszvamászva jutottunk előre. Segítségnyújtás,bátorság,kitartás,jókedv,és kalandvágy, mind szükségeltettek a feladat teljesítéséhez.
A családias hangulat(25 fő) megkönnyítette a siker elérését.
Célunkat mintegy az indulástól számított bő egy óra alatt értük el. Frenetikus környezet tárult a szemünk elé. A vízesés látványa mindenkit lenyűgözött. Szóhoz sem jutottunk. Na jó,ez nem igaz teljesen. Dorkával hivatalosan is nótafává léptünk elő, ismét dalra fakadtunk…
„Most minden föld a tiéd,hogyha rálépsz,hisz élettelen s birtokodba száll…
Én ismerem, a fűt, a fát, a forrást,minden él,minden érez csoda vár…”
Beszélgetés,nevetgélés,gyönyörködés után,duzzogva bár,de elindultunk visszafelé. Azt hiszem,hogy mindannyiunk nevében mondhatom,hogy még hosszú órákat szerettünk volna eltölteni Meseországban,ám időnk véges…
A buszhoz vezető út ezúttal sokkal egyszerűbbnek,és rövidebbnek tűnt.
Ettől függetlenül kimerülten,lihegve érkeztünk a járműhöz,ami már készen állt az indulásra.
Az idő ismét észrevétlenül szaladt el mellettünk,egy szempillantás alatt megérkeztünk fatornyos kis…Reggionkba. A kimerült diáksereg egyik fele erőt vett magán,és meglátogatta az Arribba klubját,míg a többiek(velem az élen) a pihenésnek szentelték idejüket.

 Wass Albert gondolataival búcsúzom Tőletek:

„Amikor az erdőre kimégy,
figyelve lépj,és lábujjhegyen.
Mihelyt a fák alá belépsz,
és felreppen előtted az első rigó:
akkor már tudnod kell,
hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra,hallani fogod a szellőt,
ahogy a fák között tovaoson.
Te már tudod,hogy ezt a szellőt
az angyal rázta elő köpenye ráncaiból.
Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod:
surrannak,matatnak itt-ott a sűrűben.
Sok dolguk van,igyekezniök kell.
A virágokat is láthatod majd,
és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád.
Figyelik,hogy rontó-ember vagy-e?
Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel,
és a tündérek ezt hamar felismerik.
Kiülnek a virágok szirmaira,
és kedvesen rád kacagnak.
De akkor a patakot is meghallod,
ahogy neked mesél,
csodálatos meséket az erdőről…
Csak haladsz csöndesen,gyönyörködve, céltalanul,
s egyszerre csak kilépsz az Angyalok tisztására.
Nem is tudod,hogy ez az,
mivel az angyalokat nem látja szemed.
Csak annyit látsz,csak annyit érzel,hogy csodálatosan szép.
És megállsz.
És abban a pillanatban megnyílik a szíved
és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek,
egyenként,lábujjhegyen,
és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket,
amiket az ember számára megteremtett az Isten.
A jóságot, a szeretetet és a békességet.
Te minderről semmit sem tudsz akkor.
Csak annyit hallasz,
hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted,
és a patak nagyon szépen mesél.
Csak annyit látsz,
hogy nagyon szép az erdő.
A fák, a virágok, a fű, a moha,
a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő,
amelyiken a Jóisten ül,
bárányfelhőket pöfékel nagy,kék pipájából
és jóságosan mosolyog.
Csak amikor visszatérsz újra az emberek közé,
a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé,
és hiába gonoszak hozzád,
te mégis jóval viszonzod gonoszságukat,
szeretettel vagy mindenki iránt,
és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon:
csak akkor látják meg rajtad,
hogy az Angyalok tisztásán jártál,Kedvesem.”


Ilyen helyen jártam én ma…J